Lea Michele x Camilla and Marc2016.09.20. 23:27, Fanni
Lea Michele szeptember 16-án, péntek este szintén ott volt a Variety magazin és a Mercedes Benz által megrendezett Women in Film partin a nyugat hollywoodi Gracias Madre-ban.
A 'Scream Queens' 30 éves színésznője egy dögös és egyben elegáns ruhában lépett a fehér szőnyegre. Lea egy ezüst, enyhén dekoltált Camilla and Marc alakkövető és csillogó ruhát viselt a 2016-is őszi/téli kollekcióból. A színésznő képes túlzásokba esni, ha a dögösségről van szó és az utóbbi másfél évben csak nagyon erőltetett, "túl szexis" szetteket láthattunk tőle, viszont most sikerült meglepnie és egy kicsit kárpótolnia a korábbi megjelenései miatt. A mostani darab szexi volt, viszont nem úgy, ahogy azt megszokhattuk tőle, hanem visszafogottan, hiszen nem volt a hasáig kivágva, illetve a fenekét is bőven eltakarta a szoknya. Nagyon tetszett a színválasztás, ami valami eszméletlenül csodásan mutatott a kreol bőrszínével, remek összhangot alkottak egymással, a csillogó részletek pedig izgalmasabbá tették. A szabása egyszerű, de nagyszerű volt, hiszen az alakját tökéletesen végigkövette viszont anélkül, hogy túl szűk és kényelmetlen lett volna számára. A végeredményt egy pár ezüst, nyitott orrú Alexa Wagner magassarkúval és Yeprem ékszerekkel egészítette ki.
Lea haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, a jobb vállára igazítva viselt, lágy hullámokba besütve. Meglepődve láttam azt is, hogy a sminkje sem volt annyira erőteljes, mint máskor, bár azért e természetességtől is távol állt még, viszont közeledünk már; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira világosbarna szájfény került.
Suki Waterhouse x Camilla and Marc2016.02.24. 12:42, Fanni
Suki Waterhouse február 23-án, tegnap este megjelent az Elle Style Awards-on, amit a Tate Britianban rendeztek meg Londonban. Sukit az est folyamán díjazták is, ő kapta meg a "Legjobb feltörekvő sztár" díjat.
A 24 éves színésznő/modell egy fehér Camilla and Marc estélyit viselt, amiben egy görög istennőre emlékeztetett. A szettet egy pár Jimmy Choo magassarkúval egészítette ki. Sajnos Suki mostani megjelenése nekem csak deréktól lefelé tetszik. A ruha felső részének a bő kialakítása egyszerűen nem áll jól neki.
Suki haja sem nyerte most el a tetszésemet. Úgy néz ki, mintha most kelt volna fel az ágyából. Túl kócos az összhatás, ami nem feltétlenül néz ki jól. A sminkjével semmi gond nem volt, lágy színeket használtak fel. A szemeire füstös barnás smink került, míg az ajkait egy barackszínű rúzzsal emelték ki.
|